Az első leszokási kísérletem akkor futott zátonyra, mikor (három napos absztinenciával a hátam mögött, sóvárogva egy szál cigi után) megnéztem a Die Hard első részét. Azt, amiben Bruce Willis végigdohányozza a filmet, egy-egy életveszélyes helyzet után/előtt/közben elszív egy cigarettát, és látszik rajta: ez most jól esik. Ezt már nem bírtam tovább, én is rágyújtottam.

A többi kudarc a baráti beszélgetések, sörözések közben történt, ahol mindenki fújta a füstöt, és igen elégedett volt tőle, csak én éreztem magam egyre rosszabbul. Mint aki kimaradt valami jóból, és már soha többet nem lehet része benne. És hiába fogadkoztam, hogy én már nem dohányzom, a belső kontroll némi feloldódása után nyúltam is a cigisdobozért, hogy aztán másnap szomorúan tudomásul vegyem: megint nem sikerült.

A leszokás nehéz kérdése, hogyan viszonyuljunk a dohányzás látványához. Mit tegyünk dohányosok között? Függesszük fel a nehezen megszerzett absztinenciát egy-egy estére, vagy tartsuk magunkat az elhatározásunkhoz? Egyáltalán: a leszokás időszakában menjünk-e dohányos társaságba? Mit gondoltok?

Balázs