Nehezen hagyta abba, de mikor sikerült, telekürtölte a környezetét a jó hírrel. Én már nem dohányzom, mondta. Nem volt könnyű, de megcsináltam, mondta. A dohányzás már a múlt, mondta. És mondták neki, hogy te milyen ügyes vagy. Meg hogy büszkék vagyunk rád. És ő bezsebelte a dicséreteket, és valóban: büszke volt magára. Annyi energiám van, mint még soha, mondta és kicsit lesajnálóan beszélt arról a sok szerencsétlenről, akik még dohányoznak, minden nap rongálják a tüdejüket. És miért? Semmiért. Semmi hasznuk nincs belőle. Ilyeneket mondott, és ilyeneket gondolt.

Teltek a hetek, hónapok, és ő egyszer csak rágyújtott. Nem is értette, miért. Mi történhetett. De abban a pillanatban odalett a nagy öntudat. Meg a büszkeség. A dolgok fölé emelkedés. Olyan lett ismét, mint mindenki más: esendő, bűnös ember. És ez valahogy jól esett neki.

Igyekezett elfelejteni ezt az incidenst, és nem szólt senkinek. Ez még nem jelent semmit, bárkivel előfordulhat, bíztatta magát, és viselte tovább a leszokott dohányos szerepét. Kérdezgették is tőle: te hogy csináltad? És ő, a maga szerény és visszafogott módján elmondta, hogy csak elhatározás kérdése. Meg hogy menni fog, ne aggódj. Meg az energia. Hogy az milyen sok van neki azóta.

A következő alkalom egy kis, néptelen utcában volt, nem messze a munkahelyétől. Ott szívta el ebédidő alatt. Már reggel megvette a doboz cigit a dohányboltban, de nem volt biztos benne, hogy rágyújt. Csak az akaraterő próbája, mondta magának. Ahogy a dél közeledett, egyre inkább érezte azt a jóleső izgalmat.

Aztán ez rendszeressé vált, a nap fénypontja volt, az ő kis titka. Megszerette az utcát, az ő utcáját. Az erkélyeket. Kezével simogatta a ház falát. Ez az esemény határozta meg a napját: délelőtt nem döntött fontos kérdésekben, csak az után. Úgy érezte, akkor mélyebb, okosabb gondolatai vannak.

Hazafelé menet is talált alkalmat rá. Reggel, munka előtt is. Kutyasétáltatás közben is. Kis szigetek voltak ezek az élete óceánjában. Ezeken a szigeteken kipihente, kifújta magát, kicsit sütkérezett a napon. Hogy aztán folytassa a küzdelmet, és jó példával járjon elő.

…

...

Hát így. Így él a zugdohányos. Két világ határán, nem tartozva sehova. Mit tesz ez vele? Mit tegyen ő? Miért csinálja? Hova juthat? Mi lesz vele? Mit gondoltok?

Balázs