Változás - a fontolgatás előtt

Akik a fontolgatás előtti szakasznál tartanak, azoknak nincs szándékukban változtatni. Gyakori jelenség, hogy még azt sem látják be, hogy bármi probléma lenne.

Micsoda? Hogy káros az egészségre? Ne nevetess!!!!

 

Az egyén környezete viszont már látja a problémát, csak önmagam nem hajlandó ezt észrevenni. Itt még ellenáll a változásnak és tagad. Az, aki ebben a szakaszban van, általában a környezetéről panaszkodik, az őt körülvevő embereket szeretné megváltoztatni.

„A lányom teljesen zakkant. Akárhányszor találkozunk, akkor mindig azzal zaklat,hogy tegyem le a cigit”.

 

A problémák forrásául leginkább külső dolgokat nevez meg, mint például a genetika, a társadalom, vagy a „sors”.

„Anyám még akkor is dohányzott, míg terhes volt velem. A véremben van a nikotin.”
 

A fontolgatás előtt gyakran bukkanhat fel a csüggedés érzése. A következő szakaszba való átlépés ellensége lehet a feladás és a beletörődés. Hiedelmekkel bástyázza körül magát az ember („Én már mindent megpróbáltam”). Lekicsinyíti a problémát – bagatellizál. Vagy épp talál olyan kifogásokat, magyarázatokat, amelyek alátámasztják a viselkedését.

 

Valamiért sokan maradunk ebben a szakaszban, de mi az, amit nehéz elengedni, és a következő lépcsőre lépni?

A fontolgatás előtti szakasz biztonságosnak tud tűnni: itt nem érhet kudarc, nem sürget az idő, nincs bűntudat (hisz még a probléma sincs meg), nincs felelősség és nincs társadalmi nyomás. Számtalan nézet hangoztatja, hogy ha elég erős a szenvedésnyomás, akkor a változás elindul. De tényleg meg kell várni, míg kritikussá fordul a helyzet?

Az én anyai nagyapám két szívinfarktus után tette le a cigit egyik napról a másikra. Még kicsi voltam, amikor ez megtörtént, de ha beszélhetnénk vele, akkor számtalan dolog között azt is megkérdezném, hogy miért pont a második infarktusa után váltott? Mi zajlott le benne akkor, ami az első után például nem?

A tudomány arra is erősít rá, hogy hatékonyabb a kezelés és a változás maga, amíg a probléma nem ólomsúlyként telepedik ránk, hanem még megrágható kupacnak látjuk.

Nagyon tetszett Prochaska megfogalmazása arról, hogy hogy lehet ebből az állapotból kimozdulni:

„Az, hogy a fontolgatás előtti szakaszból a fontolgatás szakaszába lépjünk át, általában olyan fejlődési és környezeti erőknek köszönhető, amelyek fölött nincs igazán hatalmunk.”

Ilyen erő lehet, akár egy születésnap. Megfigyelték, hogy a negyvenedik születésnap előestéjén megnő a halandóság tudata, ami a kultúránkban erősen hat a változási hajlandóságunkra. A leszokás vágya is leginkább a negyvenes éveik felé közeledő személyekben fogalmazódik meg. Vannak olyan élethelyzetek, amelyek szintén facilitálhatják a változást, pl.: házasságkötés, vagy épp a válás, gyerek születése, szőlő elvesztése, stb. Jöhetnek olyan külső kényszerítő erők, amelyek elősegítik a következő szakaszt. Jó példa erre a társadalmunk, amely üzenetek fogalmaz meg és közvetít:

  • „A dohányzás káros az egészségre.”
  • „A passzív dohányzás káros.”
  • „Ciki a cigi.”
  • „Kérem, ne fújja az füstöt az arcomba!”
  • „ Tilos dohányozni a megállóban, az étteremben, az intézményben, a kisvasúton, stb.”

 

Jöjjön pár olyan eszköz, mely a fontolgatás előtti szakaszban hasznos tud lenni:

 

  • Tudatosítás

Elsőként érdemes tudatosítanunk azokat a hárításokat, (magyarázat: a hárítások lehetőséget teremtenek arra, hogy ideiglenesen elkerüljük mindazt, amivel nem tudunk szembenézni) melyek a változásunk útjában állnak. Ez a lépés nem hoz hirtelen előrelépést, de kikerülhetetlen, ha a változás felé haladnánk. Ráadásul ezeket a hárításokat felváltva, kombinálva tudjunk használni – szóval ha egyet megtalálunk, akkor még nem biztos, hogy végeztünk a tudatosítással.

  • Segítő kapcsolatok

Fontos szerepet játszanak a hárítások felszámolásában az emberi kapcsolataink. Egy külső személy külső szempontokat tud adni, és ez ebben a szakaszban előre lendítheti a folyamatot.

  • Társadalmi könnyítések

Legjobb példái az önsegítő csoportok, melyek több szinten hatnak: egyrészt magát a tudatosítást és a probléma felvállalását segítik elő, másrészt ezek a csoportok olyan közeget adnak, amelyekben minden résztvevő megőrizheti méltóságát, elfogadják és befogadják.

 

Ismerős számodra ez a stáció?

Jövő héten ismét jelentkezek, és folytatom a fontolgatással. Addig még lesz idő megemészteni, meghallani ezt a bejegyzést.

 Angie

Forrás: Carlo C. DiClemente, John C. Norcross, James O. Prochaska: Valódi újrakezdés (2009).

Előzmények:

  1. Változás Prológus
  2. Változás alapanyagok
  3. Változás szakaszai