Változás - Fontolgatás

Nem teljesen jó ez, hogy dohányzom. Kéne ezzel kezdeni valamit. Körülbelül tudom, hogy merre kéne elindulni, de még várok, még nem állok készen.

Folytatom a változás lépéseinek részletes bemutatását. Ma a fontolgatás szakasza következik. 

Ismerősek a fenti gondolatok? Akkor elmondhatod magadról, hogy eljutottál a fontolgatás szakaszába.  A fontolgatók (ellenben a fontolgatás előtt állókkal) nyitottak a problémájukra, szívesen beszélnek róla, tájékozódnak benne. Például, olyan blogot olvasgatnak, mely a dohányzás témájával foglalkozik.

Ez a szakasz akár évekig elhúzódhat. Léteznek krónikus fontolgatók, akik örökösen gondolkoznak cselekvés helyett. Nincsenek végleges döntéseik, elkerülik a cselekvést. Addig nem készek váltani, amíg nem sikerült megérteniük saját viselkedésüket, amíg nem tudatosítják azt.

Ebben a szakaszban is számolni kell a felmerülő negatív érzésekkel: megjelenhet a félelem a kudarctól, szorongás az újtól, az ismeretlentől. A modell megalkotói így fogalmaznak könyvükben:

„A változás az egész identitásunkat fenyegeti, és megköveteli, hogy lemondjunk az érzelmi biztonságunkról.”

Ezek az ambivalens érzések hozzátartozói a változás folyamatának, és ezeket fontos tudatosítani.

 

 

Mi az ami hátráltatja fontolgatásban lévő embereket attól, hogy a következő szintre lépjenek:

  • Arra vár, hogy teljesen, 100%-ig biztos legyen abban, hogy mi az ami történik vele. Önmagunkra vonatkozó tudásunkban, szándékainkban mindig lehet kételkedni, és ezzel eltolódhat a döntés időpontja
  • Ha valaki arra vár, hogy történik valami csoda, pl.: feltalálják a nem kártékony dohányterméket.
  • Ha megmaradunk a vágyakozásban: „arra vágyom, hogy a jelenlegi életstílusom mellett, mégis más kimenetele legyen az életemnek.” A vágyakozás kevesebb erőfeszítéssel jár, mint a cselekvés.
  • A túl korán elkezdett cselekvés szintén ellen hat a változásnak. Nem időben érkezik, hanem a környezeti nyomás hatására indul be valamilyen cselekvés, születik meg az a gondolat, hogy „cselekednem kell”.

 

Mi az ami előreviszi fontolgatásban lévő embereket ahhoz, hogy a következő szintre lépjenek:

  • Érzelmek felkeltése

Az érzelmeknek van olyan ereje, hogy kilök minket a fontolgatás kényelmes székéből. Nem szabad elfelejteni, hogy itt nem az elrettentést kell kiaknázni („Mutatok pár ijesztő képet beteg emberekről, Te megijedsz, és félelmedben lerakod a cigit”). Az érzelmek megélésének teljes palettája jól szolgálja a változás folyamatát. A lényeg a megérintődés, és hogy hagyjuk, hogy megjelenjenek az érzelmek és tudjuk fogadni azokat.

  • Tudatosság

A problémánk minél alaposabb megértése. Meg kell keresnünk a megfelelő kérdéseket, megfelelő és tiszta célokat.

  • Önmagunk újraértékelése

Ebben összeér az előző két pont: tudati és érzelmi szinten felmérni önmagunkat és a problémánkat. Ebben a kérdésben nem csak a pozitív hozamokkal kell számolni. Szembe kell nézni azzal a kérdéssel is, hogy mit vagyok hajlandó feláldozni önmagam érdekében? Például, ha nem dohányzom, akkor egy ideig kikerülök a munkahelyi cigis szünetek jó hangulatából.

 

És a minden eldöntő döntés...

Döntések meghozatala feltétele a következő szakasznak. A döntés meghozatala előtt ajánlott átgondolni annak pozitív és negatív szempontjait. Próbáld meg kitölteni az alábbi táblázatot.

Ez egy döntési mérleg. A kérdésed formáld a saját témádra. Például: Abbahagyjam a dohányzást?

döntési mérleg.JPG

Nézz rá a kitöltött táblázatodra. Merre billen a döntési mérleged?

Ha több a pro érv, akkor még nincs itt az ideje a továbblépésnek. Ellenkező esetben készen állsz a következő lépésre. Készülj fel!

 

Angie

 

Forrás: Carlo C. DiClemente, John C. Norcross, James O. Prochaska: Valódi újrakezdés (2009).

Előzmények:

  1. Változás Prológus
  2. Változás alapanyagok
  3. Változás szakaszai
  4. Változás - a fontolgatás előtt

 

Már olvashatsz minket facebookon is.