Dohányos gén

A Koppenhágai Egyetem Orvostudományi Karának kutatói augusztus végén tették közre 10 éve tartó tanulmányuk, erős dohányosokra vonatkozó eredményeit. Ez időintervallum alatt több, mint 55.000 személyt vontak be a kutatásba, akik közül majdnem 33.000 dohányos volt. A résztvevők vérmintáit genetikai elemzésnek vetették alá.

A következőt találták:

A dohányzás korai halálhoz vezet, és az erős dohányosoknak erre 75%-al nagyobb az esélyük, mint a nem dohányzóknak.

Ugye ez nem hangzik újnak. Ilyet már mások is mondtak...sokan mondták ezt Neked is. A kutatás vezetőjétől, Børge Nordestgaard-tól, megtudhatjuk, hogy ez a kutatás annyiban hoz újat, hogy először lett bizonyítva tudományosan a mortalitás és a dohányzás közötti direkt kapcsolat.

Amit még fontos lehet kiemelni a tanulmányból, hogy egyes embereknél találtak egy speciális génvariánst, az úgynevezett "Dohányos gént". Ez a gén valahogy úgy működik, hogy amíg el nem kezdesz dohányozni, addig békésen pihen, semmilyen hatást nem fejt ki a szervezetedre. A dohányzás facilitálja a gént, és az még inkább ösztökél arra, hogy rágyújts. Dohányzó szülők gyerekei 20%-al nagyobb valószínűséggel öröklik meg ezt a gént.

Számos tény mutat arra, hogy létezik genetikai hajlam az erős dohányzásra. Azon dohányosok, akikben fellelhető ez a "dohányos gén" hajlamosabbak arra, hogy még többet szívjanak. 

Összegezve elmondható: most már a tudomány is ráerősített arra, amit eddig is tudtál, hogy ha tovább dohányzol, akkor az megrövidíti az életed. Másrészt, ne ringasd magad a "Már anyámék is dohányoztak" lemondó illúzióba. Ha rendelkezel a dohányos génnel, ha nem, akkor is részed van az életed alakításában. Dönts most!

Angelika

 

Forrás