Lehet, mindörökre dohányos maradok. Az a bagó, az a bagó…mindig megmarad az a bizonyos hangsúly, az a bizonyos felhang, az a bizonyos sanda tekintet. Nem szívom már egy hete, egy hónapja, egy éve, egy évtizede. Mikor leszel számomra közömbös?

Tényleg úgy fogom leélni az életem, hogy a füst bármikor megkísérthet? A formátlan cigiszag, a perzselő vég, a csábító nikotin, a beégett mozdulatsor és a forró füst, amit elnyel a testem. Mindettől kéne függetlenednem.

Most még ránézek a fenti mondatokra és elkapom azt a pillanatot, ahogy nagyokat tüdőzök a friss levegőből. Szívom mélyre, mélyre, ahogy elemelkedik a mellkasom. Mintha vágyakoznék, mintha még kellenél, de már nem adlak meg magamnak.

Itt vagyok együtt az erővel és együtt a vággyal. Már nem dohányzom, de vágyaimban még dohányzom. Dohányos vagyok, és meg is maradok annak. Dohányos maradok úgy, hogy már egy cigarettaszállal sem károsítom tovább a szervezetem.

Kép: Nothing New © Lychee Aloe

Angelika