Egy blogot ajánlanék nektek. A szerző 2011. január 3-tól 2012. január 3-ig vezette, az első nap letette a cigarettát, és a bejegyzésekben megörökítette a leszokása történetét. 

Közben figyelte az érzéseit, gondolkodott a cigarettával való kapcsolatán, utánanézett dolgoknak, és mindezt dokumentálta.

Vannak ilyen leszokós blogok, de ennyire hiteles, izgalmas és magával ragadó szövegeket nem nagyon olvastam.

Az a címe, hogy Így szoktam le a dohányzásról...

Ha fontolgatod, hogy abba kéne hagyni, vagy már benne vagy a leszokásban, esetleg visszaestél, és nem tudod, mi legyen, nagy segítség lehet ezeket a bejegyzéseket olvasgatni. 

Annyi fontos dolog van benne, hogy nehéz kiválasztani, mit idézzek belőle. 

Mondjuk, legyen a leszokás 26. napja.

 26. nap - Kötéhúzás

A dohányzás, olyan mint egy mentális kötélhúzás. Középen egy szakadék, rajta keresztbe a kötél és mindkét oldalon 1-1 vonal pár méterrel a szakadék előtt, amit ha valaki átlép vesztett.

Ami érdekessé teszi a dolgot, hogy a kötél mindkét végén ÉN állok. Az egyik oldalon a nem dohányos énem áll és hatalmas vigyor van az arcán, mert az elmúlt pár héten minden menetet megnyert. Ez a felem nem akar dohányozni, és most élvezi, hogy óráról-órára egyre erősebb. A másik oldalon a dohányos énemen látszik, hogy kivan kicsit, de mégis kajánul vigyorogva bámul a semmibe. Igaz lassan 4 hete minden csatát elvesztett, de az elmúlt évek megedzették és tudja, hogy még messze nincs vége.

Minden cigaretta sorsa itt dől el, a szabályok egyszerűek. Ha eszembe jut a cigi, indul a kötélhúzás. Akárhányszor amikor összemérik erejüket, ha a dohányos énem nyer akkor rágyújtok, ha a nem-dohányos akkor nem, ha valaki a szakadékba esik, akkor nincs visszaút... :( Aki nyer erősebb lesz, aki veszít gyengébb...az egyensúlyra nincs esély.

A szakadékot, az első cigaretta ütötte az elmémbe és ekkor született meg a dohányos énem is. Kezdetben még gyenge volt, és csak ritkán nyert, de minden egyes elszívott cigarettával erősebb lett.

A nem-dohányos énem ebből semmit nem érzékelt, hisz akkor győzött amikor csak akart. Szinte biztos volt benne, hogy abból nem lehet baj, ha egy-egy menethez már fel sem áll és elveszíti. Aztán szépen lassan fordult a kocka.

Idővel szinte minden egyes menet füstölgő cigarettával végződött és a nem-dohányos énem már nem azért adta fel a meneteket harc nélkül, mert úgy érezte még egy nem árthat, hanem mert esélytelen volt. Erőtlen próbálkozások ugyan akadtak és néha hosszabb-rövidebb időre felül is kerekedett, de végül mindig elgyengült. Egy ideje már nem is próbálkozott és nem is küzdött...nem adta fel, csak ült és várta a megfelelő alkalmat, amikor lecsaphat.

Már nem csatákat akar nyerni, hanem berántani a dohányos énem a szakadékba, vastagon betemetni földdel és végérvényesen véget vetni ennek az értelmetlen küzdelemnek...

A blogot ajánlotta: Balázs