Kosztolányi

Talán a Boldog, szomorú dal, talán azt szeretem a legjobban Kosztolányitól. Pillanatnyilag. Mert olyan dolog ez, hogy mindig más lesz a kedvencünk egy költőtől. Amelyik éppen nekünk szól, nekünk mond valamit. Legalább is én így vagyok vele. Nagyon jó a Kaláka feldolgozás is, de nekem a Szarvas Józsefes tetszik jobban.

 

Azt tudtátok, hogy Kosztolányi mennyit szenvedett az ínyén kialakult daganat miatt? Először nem ismerték fel az orvosok, hogy mi az, kamillás borogatást javasoltak, és csak nagy sokára derítették ki, hogy rosszindulatú daganat.

Aztán rádiumbesugárzás, és műtétek következtek.

Munk Artúr, a költő barátja szerint a műtétet végző Ádám Lajos professzor annyira tisztelte Kosztolányit, hogy nem bolygatta a nyaki nyirokmirigyeket, nem akarta összekaszabolni a költőt.

"Április tizennyolcadikán hajtotta végre Ádám tanár a műtétet. Elektrolitikus késsel operált. Kivéste a daganat alatti csontokat is, azonban a fertőzött nyakmirigyeket nem bolygatta. Ádám [195] tanár bízott a rádium rákpusztító, sterilizáló hatásában. Ezen a napon dőlt el a nagy költő sorsa. Mint később kiderült: éppen ezeken a fertőzött mirigyeken múlott minden. A nagy sebész ezúttal súlyosan tévedett." 


Szállási Árpád Kosztolányi betegségéről írt tanulmányában árnyalja Munk állítását, szerinte a radikális műtét sem garantálta volna a gyógyulást. 

Én például nem tudtam, hogy Kosztolányi mennyire hipochonder volt, figyelte a tüneteit, orvosi lexikonokat olvasott. Mikor felfedezte a szájában a daganatot, rögtön mondta a feleségének: rákom van, de a felesége egy újabb hipochondriás öndiagnózisnak gondolta.

Mindkét tanulmányt érdemes elolvasni, és ha valakit jobban érdekel a téma, itt van a „most elmondom, mint vesztem el" című könyv, amely Kosztolányi betegségének és halálának dokumentumait tartalmazza. 

És még ajánlanám a Kosztolányioldal.hu-t, ahol sok információt találtok a költőről.

Hogy a betegséghez volt-e köze a dohányzásnak, nem tudhatjuk. Az biztos, hogy a szájüregi rák kialakulásában a rizikó tényezők között szerepel a dohányzás.

 

És akkor Angelika felhívására itt egy cigarettával kapcsolatos vers:

 

Kosztolányi Dezső: Cigaretta

Ha rosszul kapcsol a központ,
vagy meghal valakid, rágyújtasz. 
Mi is lennél már nélküle, 
te modern ember? Kell ez a bűvös 
dohányrúd, ez az áldozatfüst, 
szájadba ez a vad parázs.

 

 

 

Balázs