Reggel arra ébredt, hogy mától nem fog dohányozni. Mától nem fogok dohányozni - mondta még az ágyban. Aztán kikelt, kipattant jókedvűen, és felrakott főni egy adag kávét.

Nagy meglepetésére nem is kívánta a cigarettát. Egyáltalán nem. Pedig máskor az első dolga volt, hogy rágyújtott. Nézett maga elé, és arra gondolt, vége a reggeli köhögésnek, a felszakadó váladék sercegésének, a rossz szájíznek, a rossz közérzetnek. Mert mától nem dohányzik.

Nézte a tükörben petyhüdt, szürke arcbőrét: na ez is megváltozik. Kicsattanóan egészséges leszek.

Mit fognak szólni a többiek, az összeszerelő üzemben - morfondírozott - mikor mondom, hogy én már nem dohányzom. Majd csodálkoznak ha látják, milyen kirobbanó formában vagyok.

El is képzelte magát kirobbanó formában: arca rózsás, izmai feszesek, szeme csillog, és a dohányosok mind felnéznek rá, és csodálják őt. Ő pedig leereszkedően, ámde bíztatóan néz rájuk. 

Öltözködés közben végiggondolta, mennyi pénzt költött cigire, és most mennyi pénze marad. Miket vehet rajta. Elmehet nyaralni a pénzből. Vagy vesz egy jó autót, és száguldozik vele, és mindenki őt csodálja. A cigaretta miatt van, mondja majd szerényen, azt letettem, és sikerült. Nekem sikerült.

És ha ilyen sikeres lesz, miért is kéne neki ilyen trágya helyen dolgozni. Dolgozhatna egészen máshol is. Élhetne egészen másképp is.

Ezen elmélázott egy darabig, aztán elindult dolgozni. Ment a szűk utcákon a villamos felé. A második sarokig nem is gyújtott rá. Mire a megállóhoz ért, már négy cigit elszívott.

A villamoson találkozott két kollégájával, akik szintén a hajnali munkakezdésre igyekeztek, az összeszerelő üzembe.

- Na mi van? - kérdezte tőle az egyikük.
- Mi lenne? Szerda - válaszolta.

Balázs