Szépirodalmi Saga - 4. rész.
Zelk Zoltán - Egy trafikos emlékei
Egy hajdani barátom, akinek sohasem folyt be cipőjébe a hólé, aki sohasem írt verset petróleumlámpa fénye mellett, a következő bölcsességgel lepett mg sok évvel ezelőtt:
- Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa...
- Én is?
- Te is - felelte, s meg is magyarázta, miért kalapáltam szerencsémet olyanra, amilyen:
- Neked a szegénység a múzsád. Ha sorsot cserélnél valaki gazdag emberrel, elnémulnál, nem tudnál többé verset írni. Lelked mélyén te is tudod ezt, hidd el, mind a tíz ujjaddal kapaszkodsz szegénységedbe...
Hogy igazán bizonyítsa, felsorolta verseimet, melyek - ahogy mondta - "a nyomor élményeiből fakadtak"... Aztán győztesen megkérdezte:
- Hogy írtad volna meg ezeket a verseket, például az ágyrajárók versét, ha nem lettél volna magad is ágyrajáró? S éppen ezért nem is akarsz más lenni, sohasem kezdesz olyasmibe, amivel pénzt kereshetnél, mert félsz, hogy a pénz kézen fogna és elvezetne olyan tájakra, ahol nem tudnál verset írni...
Mélyen meggyőzött ez az úri bölcselkedés, és hálával gondoltam a sorsra, mely három hétig tartó esővé változott egyszer, csak azért, hogy eláztassa egyetlen kísérletemet, amikor könnyelműen és meggondolatlanul gazdaggá akartam lenni. Olyan hangon, amely elárulja a bűntudatot, el is meséltem barátomnak e hajdani próbálkozásomat:
Húszesztendős voltam akkor, egy rokonommal laktam együtt albérlőként egy apró szobában. Rokonom, aki a budai Kioszkban pincérkedett, megunva, hogy harmadik hónapja egyedül fizeti a húszpengős lakbért, beprotezsált munkahelyére trafikosnak. Kölcsönkérte, vagy összegyűjtötte, nem tudom, de szerzett száz pengőt, amiért cigarettát, szivart, gyufát vásárolt. "Majd visszafizeted" - mondta, s másnap már fehér pincérkabátban, cigarettával megrakott ládával járkáltam a kerthelyiség asztalai között.
Csakhogy az asztaloknál nem ült senki. Már második napja, hogy csak egy-egy negyedórára pihent meg az eső, így aztán mindössze hét vendég tévedt be és vásárolt tíz-húsz cigarettát. "Majd holnap" - vigasztalódtunk, ami különösen nekem annál könnyebben ment, mert pénz híján is cigarettafüsttel vigasztalódhattam... Az eladott cigaretták háromszorosát szívtam el aznap, s hogy rövidre fogjam, rögtön megmondom, a többi napokon is. Az eső másnap, harmadnap, egy hét múlva is zuhogott, és másnap, harmadnap, egy hét múlva is cigarettagondok nélkül éltem. Így tartott ez három hétig. Akkor aztán egyik reggel rokonom és istápolóm borotválkozás közben odaszólt hozzám:
- Adj egy cigarettát!
- Nincs...
- Egy se?
- Egy se...
Egymásra néztünk - s ha hiszik, ha nem, igen jóízűen nevetni kezdtünk. Aztán megmosakodott, felöltözött, s elindult Budára, egyedül.
Angelika
Előzmények:
