Időparadoxon

Épp egy magyar sci-fi író időutazós regényét olvasom, és két fejezet között eljátszottam azzal a gondolattal, hogy ha tényleg megvalósulna az időutazás, akkor hogyan lehetne azt a leszokás szolgálatába állítani.

Figyelem! Most 5 percnyi tudományos-fantasztikum következik.

Először is ki kell választani azt az időpontot, amikorra érdemes visszautazni. Mi lehet az az életszakasz, ahol eldőlt, hogy dohányos leszel? Lehet ennek egy kitüntetett pontja, ahonnan ez elindult? Másrészt, mi olyat tudnál mondani, adni fiatalabb önmagadnak, ami meggyőző tudna lenni?

Mindennek tetejébe itt az időparadoxon ténye, miszerint ha a múlt megváltozik, úgy az ismert jelen nem jöhetne létre. Ami ma van, az nem létezhetne mindazon élmények összessége nélkül, amit már egyszer átéltél. Ami jelenleg vagy, annak ugyanúgy része az az út is, amin elkezdtél dohányozni. A jövő nem a múltad megváltoztatásánál indul, hanem a jelened elfogadásán. Ez vagyok most én, de a következő pillanatban már dönthetek másképp.

Ha már foglalkozok az időutazással, akkor kihagyhatatlan a témából Stephen Hawking, aki szerint létezik megoldás az időparadoxonra: senki nem mehet vissza a múltba, hacsak a történelem már meg nem mutatta, hogy a múltban már egyszer megérkezett, és semmi olyat nem tett, ami a jelenlegi szituációval ellenkezne. Tehát az írott történelmet nem lenne képes megváltoztatni. Ha már meg is próbáltad meggyőzni fiatalabb önmagad, akkor az ugyanúgy része az utadnak, és a dohányzás léte független az időutazásodtól.

A múlt megváltoztatása, illetve az ezen való rágódás felesleges erőfeszítés. Ami megtörtént, az már az életed része. Nem változtatna semmin egy esetleges időutazás. A jelen a fontos, és hogy hogyan éled meg azt, hogy dohányzol. A jövődre vonatkozó döntéseket most érdemes meghozni, és nem a múlttal foglalkozni.

Ha egyszer megtörténik mégis, hogy eljön az időutazás napja, akkor vissza fogok utazni ebbe a mostani pillanatba és elmesélem a mostani önmagamnak, hogy hogyan alakult a blog élete a jövőben…

ng

 

forrás

 U.i.: Senki nem jött a jövőből, így el kell jutnom arra a következtetésre, hogy az én életem alatt még nem lesz lehetséges az időutazás, vagy még az is lehetséges, hogy én kimaradok ebből a buliból.