Ti szerettek éttermekbe meg kávézókba járni? Én nagyon. Nem kell öregnek lenni ahhoz, hogy valaki emlékezzen: milyen volt, mikor még lehetett dohányozni ezeken a helyeken. 

Mikor még én is dohányoztam, természetes volt, hogy étteremben evés előtt, és evés után cigarettáztam. És az alkohol is elképzelhetetlen volt cigaretta nélkül. Dohányos társaságban nagyon megértettük egymás e tekintetben, és ha valakit zavart a füst, kényeskedő, pipogya alaknak gondoltuk (legalább is én egészen biztosan).

Az érzéketlenségemet az okozhatta, hogy úgy gondoltam: alapvető emberi jogom, hogy ott dohányozzak, ahol akarok. Azt gondoltam, ez így természetes, mindig így volt, és nem is lehet másképp.

És ha kicsit régebbre gondolok vissza, valóban szinte mindenhol lehetett dohányozni. A postán a pénzszámláló ember szájában mindig ott lógott a cigaretta, előtte teli hamutartó. És lehetett dohányozni mozik előterében, irodákban, szállodák halljában, értekezleteken...

Pár hete egy étteremben gondolkoztam el ezen. Elképzeltem, hogy milyen lenne, ha a mellettem lévő asztalnál valaki rágyújtana. Hogyan érezném magam szívva az ő cigarettafüstjét.

Szóval azon gondolkoztam ott az étteremben, hogy hogyan változott meg a világ, és hogyan változtam meg én. Ami korábban természetes és magától értetődő volt, az mára  elfogadhatatlan és vállalhatatlan lett.

Ha azt gondoljuk, hogy valami csak úgy lehet, ahogy most van, holnap azon csodálkozunk, hogy hogyan lehetett úgy.

Így változunk. Minden lehetséges.

Balázs