Béla harmincnyolc éves volt, mikor megismertem. Kerekesszékben ült. Nem volt neki lába, mert amputálták. Mindkettőt. Nem egyszerre, hanem apránként, sok műtéttel.

Én már így ismertem meg, láb nélkül. Ült a kerekesszékben, és cigizett, és vigyorgott. Vigyorgott egész nap, vagy mélységesen felháborodott valamin, és akkor kiabált. Aztán duzzogott egy sort, aztán megint vigyorgott. 

Ha leültünk beszélgetni, újra és újra elmondta a műtéteket. Hogy először csak a lábujjait vágták le, aztán a térdétől, aztán a combjától. Aztán a másikat. Ezt mesélte. Meg azt is mesélte, hogy mennyire fájt a lába a műtét előtt. Éjjel-nappal fájt, hiába szedte a fájdalomcsillapítót. Nagyon nem akarta a műtétet, de már nem bírta a fájdalmat. Érszűkülete volt, és az orvosok nem tudták megállítani. Leginkább attól félt, hogy a kezét is levágják. Mert zsibbadtak az ujjai, azt mondta, már ott is biztos szűkek az erek. Biztos nem lesz semmi baj, Béla - mondtam neki az olcsó biztatást, de igaz ami igaz, elég csúnya volt a keze, duzzadt és szederjes. 

Béla csavarta a cigarettát, nagyon tudott cigarettát csavarni. Egész nap csavart és cigarettázott. A keze ügyében volt mindig a dohány és a papír, és csavarta és szívta. Aztán negyvenegy évesen meghalt infarktusban. 

Hogy Béla érszűkületét és halálát mi okozta, nem tudom, de azt gondolom, a dohányzás jelentős szerepet játszott benne. Ismerjük a nikotin érszűkítő hatását.

Sok honlapon találunk hosszú felsorolásokat a nikotin jótékony hatásáról. És ezzel én nem is vitatkoznék. Ha azt mondják, biztos így van.

Igen, lehet, hogy egyszer majd gyógyszer formájában fogjuk használni bizonyos betegségek kezelésében a nikotint. Lehet. De ha valaki ezzel magyarázza meg önmagának a nikotinfüggését, az olyan, mintha megmaratná magát egy viperával, aztán azt mondaná: nem értem, mi a baj, hiszen a kígyómérget használják a gyógyászatban is.

(kép forrása, és amúgy egy érdekes cikk)

Balázs