A leszokásról

A dohányzásról egyszerű leszokni, csak nem kell rágyújtani - mondta egy ismerősöm valamikor régen, a sokadik leszokási kísérletem kudarca után. Persze ő sosem dohányzott, így amit mondott, az ő szemszögéből jogos volt.

Azt gondolta, valamit nem tenni sokkal könnyebb, mint valamit tenni. Mi sem egyszerűbb, mint hogy nem gyújtok rá, és kész is vagyok. Vagyis nem kell csinálnom semmit.

Akkor azt mondtam neki, hogy ez azért bonyolultabb. Mert nem rágyújtani, az számomra borzasztó nagy energiát igényel. És azt is mondtam, hogy képzeljen el egy gépezetet sok-sok fogaskerékkel, mindegyik kapcsolódik a mellette lévőhöz, az megint a mellette lévőhöz, és így tovább. És a dohányzás ebben a rendszerben egy fogaskerék. És ha azt kiveszem, akkor nem fog működni a rendszer. A leszokás pedig az, hogy kiveszem ugyan azt a bizonyos fogaskereket, de közben átalakítom a szerkezetet, átpakolom a fogaskerekeket, csavarozok, olajozok, mindent átvizsgálok, ami felesleges azt kidobom, ami hiányzik, azt pótolom.  És ha jól csináltam, akkor megint működni fog. De ez munka, és energia, és idő.

 

cogs10.gif

 

Akkor így magyaráztam el a leszokást. És azt hiszem, most sem tudnám másképp megfogalmazni.

 

Balázs

(kép forrása)